Pest-Budán a reformkorban, a modern városi kultúra kibontakozásával egyre inkább felértékelődött a központtól távolabb eső, erdős hegyvidéki területek szerepe. Hétvégeken, ünnepnapokon fáradt polgárok ezrei keresték fel a Budai-hegység gyönyörű tájait, hogy itt pihenjék ki a hétköznapok fáradalmait.
Az érdeklődést látva egyre több kertvendéglő nyílt, melyek aztán tovább serkentették a turistaforgalmat, s nagyban hozzájárultak egyfajta kirándulási kultúra kialakulásához is. Később ugyanis már sokan keresték fel a hegyeket csupán ezekért az éttermekért, s a pesti polgárság körében a 19. szd. derekán már egyértelműen az számított elegánsnak, ha valaki ünnepeken, hétvégéken a Fácánban, a Szarvasnál, vagy a Laszlowszkynál hódolt a kulináris élvezeteknek. Az 1840-es években megjelentek az első nyaralótelepek, a későbbiekben pedig már egyre többen választották állandó lakhelyül a hegyvidéket.
Már az 1840-es években felmerült a zugligeti kötöttpálya terve, ám a lóvasúthoz kellő anyagi forrást csak az 1867-ben alakult BKVT (Budai Közúti Vaspálya Társaság) tudott biztosítani. A pálya építésére a társaság még alakulása évében megkapta az engedélyt, s 1868. június 30-án el is indult rajta a forgalom. A kocsik – a társaság óbudai viszonylatához hasonlóan – a Lánchídtól indultak, majd az Országúton (Margit krt.) érték el a mai Szilágyi Erzsébet fasort, s a Budagyöngyénél ágaztak el Zugliget irányába.
 |
| omnibusz (bkv.hu) |
