Navigare necesse est...

Az alábbi írást a MAHART oldaláról vettük át, ahol egyebek mellett megtalálhatóak a járatokról szóló információk: a kirándulások időtartama, árak, programtervezési és szálláskeresési segítség a kikötési pontoknál. Külön figyelmet érdemel a virtuális hajókirándulás menüpont, ahol remekül összevágott kisfilmek és rövid ismertetők segítenek elképzelni a hajókázást a Dunán.

Legközelebbi túránk július 12-én, pénteken 18.00 órától a vízi közlekedéssel foglalkozik, stílszerűen egy dunai hajókirándulás keretében.

Ebből az apropóból álljon itt egy áttekintés a magyar személyhajózás történetéről ifj. Kautz István, a MAHART kereskedelmi és marketing igazgatójának a tollából.

Baross Gábor színrelépésétől, 1883-tól, illetve 1886-ban kereskedelmi- és közlekedésügyi miniszterré történt kinevezésétől új fejezet kezdődött a magyar közlekedési politikában, amely a vasútfejlesztés mellett a hajózás szempontjából is kedvező változásokat hozott. Megkezdődött a magyar tengeri kikötő, Fiume korszerűsítése. 1886-ban újra indult a Felső Duna, majd 1890-ben a Vaskapu szabályozása. Baross 1888-ban megteremtette a Magyar Államvasútak Hajózási Vállalatát, hogy „a MÁV síneit a vízen is meghosszabbítva” az ország közforgalmi igényeit a vízi úton is legalább részben kielégítse.
Ez a hajózás az 1893-as évben 12 gőzhajóval és 40 uszállyal 166 ezer utast, 1.200 vagon sertést és közel 2 millió q árut szállított.

Hosszas tárgyalások és előkészítő munka után megszületett az 1894. ÉVI XXXVI. TÖRVÉNYCZIKK, a magyar folyam- és tengerhajózási részvénytársaság alakításáról és állami segélyezéséről. Az új hajózási vállalat és az állam viszonyát, a társaság magyar érdekekből adódó kötelezettségeit meghatározó törvény alapján kerülhetett sor a Magyar Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság (MFTR) alapító közgyűlésére 1895. január 24-én. A vállalatalapítást 10 millió forint alaptőkével ( fele részvény, fele elsőbbségi kötvény ) a Magyar Általános Hitelbank és a Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank finanszírozta. A társaság részére a 20 évre kötött államszerződés évi 400.000 forint állami támogatást biztosított.
A MFTR átvette a MÁV hajóit, fokozatosan megszerezte számos kisebb vállalat - közöttük az 1865-ben alapított Győri Gőzhajózási Társaság - járműveit és gyors ütemben építtetett új hajókat is, főleg Újpesten. A társaság egymás után indította be járatait, tevékenységét rövidesen az egész Dunára és hajózható mellékfolyóira kiterjesztette, komoly konkurenciát támasztva a DDSG-nek. 

A MFTR. hajói 1895 és 1917 között éves átlagban 595 ezer utast és 557 ezer tonna árut szállítottak. 1918-ban 38 személyszállító és 54 áruszállító gőzhajóval, valamit 389 uszállyal és két tankuszállyal rendelkezett. A folyamatos fejlődés az első világháború kitörése után lelassult, majd a vereség következtében megtört. A háborút lezáró békeszerződések feltételei súlyos csapást mértek a vesztes hatalmak hajózási vállalataira, így a MFTR-re is. Jóvátétel címén éppen a legújabb, legjobb egységeit vették el tőle, amelyek - a versenyfeltételeket is súlyosbítva - az utódállamok konkurens hajózási vállalatainak birtokába kerültek.
Az 1921. június 23-án megkötött Duna-egyezmény kizárta az idegen lobogókat a Száváról, a Temesről és a délvidéki csatornákról. A Duna mellékfolyóinak csak egyes szakaszait nyilvánította nemzetközinek, a többi vizeken a belföldi forgalomban (cabotage) csak az érintett állam hozzájárulásával lehetett részt venni. A Dunát átszelő hét országhatár, a monarchia utódállamainak elzárkózó gazdaságpolitikája, a mezőgazdasági cikkek iránti kereslet tartós csökkenése Nyugat-Európában igen hátrányosan befolyásolta a hajózás forgalmát és feltételeit. A magyar belforgalmat illetőleg szintén romlott a helyzet. A magyar folyami partok hossza, a nemzeti hajózás gazdasági háttere, forgalmának bázisa összezsugorodott. A MFTR és a magyar állam közötti korábbi szerződésben megállapított államsegély az infláció folytán teljesen elértéktelenedett.

A társaság igyekezett alkalmazkodni a megváltozott viszonyokhoz. 1926-ban csatlakozott a dunai teherjáratok közös lebonyolítására, a parti berendezések közös használatára és az áruszerzési szolgálat közös ellátására a DDSG és a Délnémet Dunagőzhajózási Társaság között létrejött együttműködési egyezményhez, amelyhez 1927-ben a Bajor Loyd Hajózási RT. is csatlakozott. A racionalizálási törekvések azonban az 1928-ban kezdődő gazdasági világválság súlyos hatásait nem ellensúlyozhatták. A válság miatt a MFTR egyre súlyosabb pénzügyi helyzetbe került.

1932-ben az országgyűlés - felismerve, hogy a tömegáruk olcsó szállítására leginkább alkalmas hajózási vállalat, a MFTR. csődbejutása alapvető nemzeti érdekeket sértene - jelentős államsegélyben részesítette a társaságot. Az 1935-1936-ban véghezvitt újabb szanálás eredményeként a MFTR részvények a kincstár és a MÁV tulajdonába kerültek. A hajópark modernizálására átfogó programot indítottak. Az 1930-as évek közepétől a dunai hajózás újra fellendült. A megnövekedett áruszállítási igények ösztönözték a hajópark korszerűsítését, a motoros vontatóállomány növelését is. A gazdasági fellendülés a Ganz hajógyár termelésére is kihatott. Az 1938-ban vízrebocsátott 1200 lóerős „Széchenyi”, és az 1939-ben megépült „Baross” lapátkerekes vontató volt Európában az első két dízel-elektromos meghajtású hajó.
A Második Világháború első szakaszában a hadiszállítások kedvezően hatottak a hajózási forgalom fejlődésére. A MFTR hajói 1918 és 1944 között éves átlagban 607 ezer tonna árut és 2.353.000 utast szállítottak. A társaság 1944-ben 38 gőzüzemű és 11 motoros személyszállító hajóval, 32 gőzüzemű és 18 motoros áruszállító hajóval, 252 uszállyal és 18 tankuszállyal rendelkezett.

1944. tavaszától, amikor a harci cselekmények elérték a folyamhajózás útvonalait, igen súlyos veszteségek érték a magyar hajózást is. Több mint 200 vízijármű pusztult el a Dunába szórt mágneses aknák miatt. A visszavonuló német és magyar csapatok a hajópark jelentős részét Németországba és Ausztriába menekítették. A visszamaradó hajók zöme vagy elpusztult, vagy hadizsákmány lett.
1945-ben a MFTR átkelő-járatokkal indította újra a hajóforgalmat. Megkezdte az elsüllyedt hajók kiemelését, a sérültek javítását. Nyugatra vitt hajói az új békeszerződés megkötése után 1946/47-ben hazatértek, azokat azonban 1950-ig fokozatosan át kellett adnia az 1946. március 30-án megalakult Magyar Szovjet Hajózási Részvénytársaságnak (MESZHART). A szovjet fél az új közös vállalkozáshoz a hadizsákmányként birtokába került MFTR hajókat adta. A MESZHART tevékenységét elsősorban a külföldi viszonylatú áruszállítás terén folytatta. A személyszállítást 1950-ig a MFTR-rel, majd a Balatoni Hajózási Vállalattal megosztva látta el. A „fejlesztés” a roncsok helyreállítására és néhány személyhajó átépítésére korlátozódott.
1948-ban a hét dunai állam megkötötte a dunai hajózás rendjére vonatkozó belgrádi egyezményt. Az egyezmény alapján megkezdte működését a Duna Bizottság, amely székhelyét 1954-ben Galacból Budapestre helyezte át.
1954 végén a Szovjetunió megszüntette érdekeltségét a veszteségessé vált magyar hajózásban.
1955. január 1-én létrejött a Magyar Hajózási Részvénytársaság. A vállalat kezdetben az örökölt régi hajókkal folytatta üzemét, de az 1950-es évek végén megindult a hajópark korszerűsítése. Ennek előfeltételeként sor került a hajóépítő ipar, elsősorban a Balatonfüredi Hajógyár, valamint a MAHART újpesti és tápéi hajójavító üzemeinek fejlesztésére is.
A dízelesítés keretében a régi csavargőzösöket átalakították, a kerekes vontatókat üzemen kívül helyezték. Egymás után készültek az új 800, 1200, majd 1600 LE-s motoros vontatóhajók. A vontató állománnyal párhuzamosan az uszálypark korszerűsítése is megtörtént. A kisebb személyhajókat szintén átalakították. Az önálló mozgást biztosító "Z" hajtóművel ellátott 400 tonnás uszályhajókból 1962 és 1968 között 33 darab épült.
Az 1960-as évek selejtezési hulláma nyomán eltűntek a klasszikus oldalkerekes utasszállító gőzösök. A "Duna gyöngyszemei" a hajótemetőben végezték. (Megmaradt - átalakítva - a "Kossuth", mint múzeumhajó, felújításának befejezését várja a "Petőfi"). Az első új motoros személyhajók a váci hajógyárban 1956-ban gyártani kezdett vízibuszok voltak, majd megjelentek a MAHART saját fejlesztésében az Újpesti Hajójavítóban épült 600 személyes kirándulóhajók is (1964 Rákóczi és Táncsics, 1966 Hunyadi).
Az 1962-ben Budapest és Bécs között beindított szárnyashajó járat méltán vált idegenforgalmi nevezetességgé.
A vállalat hajói 1945 és 1995 között éves átlagban 3 millió utast és 2 millió tonna árut szállítottak. 1995-ben hajóparkja 58 személyszállító, 54 folyami és 6 tengeri áruszállító motoros hajóból, valamint 144 uszályból (ill. bárkából) és 9 tankerből állt. 

A MAHART fennállása óta eredményesen szolgálta a magyar gazdaság érdekeit. Története tükrözi az ország sorsában az utóbbi évszázad során bekövetkezett drámai változásokat. Időről időre súlyos veszteségek is érték, de a legválságosabb időkben is képes volt talpon maradni. Az 1980-as évektől egyre kedvezőtlenebbé váló gazdasági környezet, a magyar hajógyártás megszűnése, a dunai hajózást akadályozó konfliktusok, a hagyományos külkereskedelmi kapcsolatok szétzilálódása, az állami szerepvállalás megszűnése következtében nemzeti hajózásunk válságos helyzetbe került. Gondjainak megoldása az európai hajózásban a következő években érvényesülő domináns tendenciák helyes felismerésén és megfelelő állami közlekedéspolitika érvényre juttatásán alapulhatott volna. A rendszerváltás után a MAHART holding jelleggel működött, keretén belül a különböző tevékenységeket önálló üzemegységek, illetve KFT.-k folytatták.
2003-ban a Szabadkikötőt részvénytársasággá alakították, a tengerhajózást felszámolták.
2004-ben a folyami áruszállítást végző MAHART-Duna Cargo Kft.-t privatizálták (jelenlegi neve DDSG Duna-Cargo).